Ápoljuk és továbbadjuk a jövő nemzedékeinek, hiszen ez erkölcsi kötelességünk is. Bízom benne, hogy minél hamarabb lehetőségünk lesz bemutatkoznunk Önnek és vendégül láthatjuk, hogy élményekkel gazdagon, lelkileg feltöltődve emlékezzen ránk.
A közgyűlés képviselői, az önkormányzat tisztségviselői és a hivatal munkatársainak legfontosabb feladata a területfejlesztés a 2014-2020-as programozási időszakban. Azon dolgozunk, hogy belátható időn belül megyénk minden lakosa számára elérhetőek legyenek a magas színvonalú alapszolgáltatások, a megélhetéshez szükséges munkahelyek és a pihenés, szórakozás széles választéka. Kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy a térségek közötti különbségek ne legyenek érezhetőek és egy olyan vonzó megyét akarunk, ahol jó élni és jól lehet élni.
Ezt a célt szolgálja a megújult honlapunk, amelyen keresztül információkat juttatunk el Önökhöz. Szeretnénk, ha elsők között értesülnének a megyében történt eseményekről, rendezvényekről és nyomon tudnák követni településeink fejlődését.
Úgy gondolom, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye komoly erőtartaléka Magyarországnak minden téren, hiszen az itt élő emberek soha nem ijedtek meg a kihívásoktól és a kemény munkától, ha egy cél érdekében össze kellett fogniuk. Biztos vagyok abban, hogy az előttünk álló feladatokat sikeresen fogjuk megoldani, munkatársaim szaktudása, felkészültsége és rátermettsége településeink fejlődésének záloga.
Kívánjuk mindenkinek, hogy - akár rövidebb, akár hosszabb ideig is tartózkodik nálunk - érezze jól magát és számos élménnyel gazdagodva terjessze megyénk jó hírét szerte a világban.