
Akár korunk elvárásának is mondható, hogy a városokban, falvakban a napi hulladékot, szemetet összegyűjtő járművek ne okozzanak további szennyezést a környezetünkben. Ezt a követelményt is szem előtt tartva kapcsolódott be egy országos mintának szánt programba a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szilárdhulladék-gazdálkodási Társulás. A szervezet elnökeként Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Közgyűlés elnöke mutatta be az új, elektromos hulladékgyűjtő járműveket 2025. július 15-én a Vármegyeháza épülete előtti téren, ahol a projekt résztvevői és a sajtó képviselői számára is kiemelte a legfontosabb szempontokat.
- Nagyon fontos, hogy jó példákkal és gyakorlatokkal segítsük, erősítsük az általános szemléletváltást, úgy a lakossági, mint a gazdasági, üzleti és intézményi szférában. Az itt látható hulladékgyűjtő autók hagyományos üzemeltetésű járműveket váltanak ki, s az országban három helyszínen: Paks és Debrecen mellett Nyíregyháza utcáin találkozhatunk majd velük munka közben. S bár elsőként nagyvárosi környezetben tesztelik, lehetséges, hogy néhány próbajárat erejéig a vidéki településeket is bevonják. Mintaprojektről van szó, tehát a sikeres tesztelést követően a technika, technológia szélesebb körben is alkalmazhatóvá válik – mutatott rá az „Elektromos Hulladékszállító Mintaprojekt megvalósítása” című ZBP/359-3/2024 azonosítószámú projekt jelentőségére Seszták Oszkár.

Kevesebb károsanyag a levegőben
Utalt arra is, hogy vármegyei szinten nem ez az első kezdeményezés a zöld mobilitás elősegítésére. Korábban kerékpártárolókat építettek a Vármegyeháza előtti téren, ezek az itt dolgozók és az ügyfelek számára egyaránt felkínálják a környezettudatosabb közlekedési mód választását. Amennyiben lesz rá igény – és remélhetőleg lesz –, akkor további kerékpártárolókat is kialakítanak. Ugyancsak a szemlélet- és technológiaváltás részeként szereztek be elektromos autókat, amelyek a vármegyei hivatal munkáját segítik, ökotudatos elvek mentén.
A mintaprojekthez örömmel csatlakozott Nyíregyháza Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala, és dr. Kovács Ferenc polgármester több olyan lépésről, eredményről is említést tett, amelyek a zöldtudatos gondolkozást támasztják alá. Ezek közül kiemelte a 2018-ban beszerzett 41 CNG (sűrített gázzal működő) autóbuszt, amelyek a régi dízel buszokhoz képest több ezer kilogrammal csökkentették a tömegközlekedés károsanyag-kibocsátását. Fontos a kerékpárutak bővítése, fejlesztése, de a teljes intézményhálózatot érintő energetikai programok is a zöld város koncepció pillérei.
Ezt követően Kövecses Péter, a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. senior hulladékgazdálkodási szakértője arról beszélt, a társaság első számú célkitűzése, hogy a fenntartható és környezetbarát energiát a mindennapi élet részévé tegye. A rendszerszintű megoldásokat keresik, kutatják és támogatják országos szinten a mobilitásfejlesztés részeként. Hatalmas potenciál rejlik a karbonsemlegességben a nehézgépjárműveknél, így a közszolgáltatás és a közösségi közlekedés területén is. Olyan környezetbarát meghajtású járműveket adnak tesztüzembe, amelyekkel napi szinten találkozhat a lakosság, a zöld mobilitásra hívják fel a figyelmet, így arra is, hogy milyen más területeken lehet ebben gondolkodni.

Csöndes, környezetbarát szemétgyűjtés
Éberhardt Gábor, az ÉAK Észak-Alföldi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta, hogy a társaság 2011 óta végez a megyében hulladékgyűjtést és szállítást. Feladatuk a HUMDA Zrt. által meghatározott és előre egyeztetett használati módok biztosítása a tapasztalatok gyűjtésére az egy éves tesztidőszakban. Korábban is állítottak már üzembe tesztautókat, a feladat tehát gyakorlatilag változatlan, de a technológia, a technika fejlődik. Ennek jelentős mérföldköve ez a nap is, a két elektromos hulladékgyűjtő autó átvételével. Ez minden szempontból előrelépés, a környezetbarát, csendesebb technológia pedig számos pozitív hatással lesz a lakosság és a munkát végző dolgozók számára egyaránt.
Szabó Béla, a Renault Trucks elektromobilitási és termékminőségi mérnöke a társaság elkötelezettségeiről beszélt, egyúttal megköszönte az együttműködést a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt-nek, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szilárdhulladék-gazdálkodási Társulásnak, illetve a ÉAK Észak-Alföldi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft-nek. A cégcsoport nagyon fontosnak tartja azt, hogy a termékeivel és a szemléletével részét képezze a jövőbeli zöldítésnek, a szemléletformálásnak.
Nyéki Zsolt
Fotók: Csutkai Csaba